Barion Pixel

PARENTING – CSALÁD, ISKOLA, KORTÁRSAK

– a környezet befolyásoló hatása a tizenévesek szorongásának kialakulásában

Ifjúságsegítő szakemberként, coachként, azt látom és tapasztalom a munkám során, hogy a mai kis-, és középiskolások körében, a tanulási és teljesítménybeli nehézségek, a szorongás és a ki-kirobbanó agresszió egyre többüknél jelentkezik. Azt gondolom, hogy a tizenévesek többsége nem kapja meg a kellő figyelmet, elfogadást, sem a legszűkebb környezetükben, a családjukban, de tágabb közegben, az iskolában és kortárs kapcsolataikban sem. A családi környezet gyakran zavaros és gondoktól terhes. A problémákról nem szívesen beszélnek, pedig megoldhatatlan teherként nehezedik rájuk. A pedagógus, a szaktanár a tanórán csak azt látja, a tanuló nem figyel, az óra alatt próbál feloldódni, szerepelni, magatartási zavarokkal, tanulási nehézségekkel küzd. A kortárs környezet pedig egyre sérülékenyebb és kritikus.

Mennyire figyelünk gyermekeinkre mi, felnőttek? Mennyire vesszük észre, hogy mitől szoronganak?

A kamaszokra nem igazán jellemző, hogy személyes jövőjükről gondolkodnak, nem látják saját feladatuknak, a tanulásnak a célját, fontosságát, és ami a legszomorúbb, hogy nemcsak a tanulás, hanem az élet más területei, például a barátság, a szerelem, a család sem vonzó távlati cél számukra. Nagy a szorongás saját családi hátterük, az iskolai elvárások, jövőképük bizonytalansága, és a kiüresedett kortársi kapcsolatok miatt, mégis ennek ellenére, van igényük a változtatásra, a változásra, amelyet ha jól felismerünk, meglátunk, csak az a dolgunk, szülőként, pedagógusként, hogy segítsük őket ebben és ne gátoljuk.

Tükör, melyet a diákok tartanak

Hétről hétre 35-37 órát kell teljesíteniük, ami egyszerűen túl sok. Az alváshiány, a családi és személyes kapcsolatok sérülése, a temérdek iskolai feladat, a megfelelési kényszer okozza a legtöbb stresszt a mai fiataloknak.

Mentális segítő szakemberek, pszichológusok, pedagógusok javasolták már, hogy csökkenteni kellene a tanulók terhelését – az iskolában eltöltött idő, a képzés rendszere, módja, mind fokozza a diákokban a szorongást – de, sajnos nem történik „nagy elmozdulás” ezen a téren és a gyerekek egyre fáradtabbak, kimerültek, motiválatlanok és stresszesek.

A korai iskolakezdés, amelytől rendkívül szenvednek a gyerekek, az egyik legnagyobb megterhelés számukra: napi öt-hat óra alvással húzzák ki a hétköznapokat, amit hétvégente maratoni alvással próbálnak pótolni. A több országban már bevált 9 órai iskolakezdés bizonyította, hogy sokkal jobban teljesítenek a diákok az iskolában, ha ki tudják magukat aludni. Bár a magyar oktatási rendszer lehetőséget ad az iskoláknak arra, hogy eltérjenek a 7:40-8:00 órai kezdéstől, de ennek kivitelezését a gyakorlatban nem tartják egyszerűnek, többek között a szülők munkarendje/munkabeosztása miatt, továbbá a korábbi társadalmi, gazdasági rendszerünk öröksége, következményei is jelentősen kihatnak még mindig mindennapjainkra.

 Azzal, hogy egészségtelen feltételek közé szorítjuk a gyerekeket nap, mint nap, csak növeljük a feszültséget bennük. Coaching üléseimen minden fiatallal megvizsgáljuk napi-, és időrendi beosztásukat, érdekes adatok kerülnek felszínre. Először mindig arra kérem a fiatalt, hogy írjuk össze mire, mennyi időt tölt el. Bizony mire összesítjük egy napjuk óraszámát, 26-30 órák jönnek ki. Hogyan tudjunk ebből 24 órát „faragni”? Honnan vegyünk el órákat? Az iskolaidőből? Nem lehet! A délutáni edzések? Nem igazán! Hiszen a mozogás fontos a gyereknek. A délutáni nyelvi, vagy egyéb különórákból? Ezt sem lehet! Arra is nagy szükség van a továbbtanuláshoz. Akkor az alvásból? Hiszen már így is nagyon keveset alszanak, tehát nem lehet! Abból a kevés szabadidőből? Nem, abból ők nem engednek! Az iskolai órák csökkentésével? … hmm, itt lehetne, talán, valamit tenni!? Erre viszont kevés az esély, de vajon ki tudná megmondani akkor, hogy honnan tudnának időt nyerni magukra, egymásra, a családra ezek a gyerekek? Persze mondhatjuk, hogy egy jó struktúrával ez beosztható lehet, de azok mi vagyunk felnőttek, akik általában átgondoltan tesszük a dolgunkat, de a kamaszok többnyire nem így „működnek”, nem jellemző rájuk az összeszedettség. Szabadságvágyuk van, ami ebben a korban a legerősebb, érzik, hogy szabadságban tudnak kiteljesedni és ez adja az ő boldogságérzetüket.

Még is ki lehet a legfőbb segítségük ebben a folyamatban?

Természetesen elsősorban a szülők, a család, de nem utolsó sorban a pedagógus, az iskola! Határokra és szabályokra egyértelműen szükség van. Bár nem szeretik a kamaszok, ha korlátok közé vannak „szorítva”, de azt gondolom, hogy ésszerű elvárásokkal és megállapodásokkal nagyobb eredményeket érhetünk el a gyerekeknél. Az igaz, hogy ebben az időszakban a kamasznak azt is meg kell tanulnia, hogy a szabadságot milyen mértékben érdemelheti ki, hiszen olyannyira mutatkozik felelősnek, de ott van az érem másik oldala, hogy a szülőnek, pedagógusnak is fel kell ismernie, hogy mikor válik túl korlátozóvá és mikor vannak túlzott elvárásai a gyerekkel szemben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, a szülő és a pedagógus szerepének fontosságát ebben a folyamatban.

Mi segítene még?

Sajnos a mai általános oktatás, leginkább csak az ismeretek bővítésére helyezi a hangsúlyt, nem a megszerzett tudás alkalmazására. Ellenben ha egyre több intézményben alkalmaznának kompetencia- alapú tanulást, mely nem csak az ismereteken alapul, hanem a képességek, készségek fejlesztését alkalmazni képes tudást helyezi a központba, akkor mind több fiatal tudná megalapozni az egész életen át tartó tanulást és tenné képessé őket életcéljaik megvalósítására, illetve a változó körülményekhez való alkalmazkodásra.

..és ott a Család „ereje”

A kamaszokkal folytatott beszélgetéseinkben, gyakran beszélnek a gyerekek arról, hogy nem érzik a család összetartó erejét, nincs családi együttlét otthon. Egyre ritkábbak a közös étkezések, közös családi programok és több helyen sajnos nyoma sincs a „családi fészeknek”, ahol feltöltődhetnek a gyerekek. Jó hír azonban, hogy vannak azért nagyon jó „családi fészkek” is! Sajnos azonban a mindennapi rutinná vált szokások, a reggeli rohanások, a gyerekek délutáni elfoglaltságai, a szülők munkarendje és az egyéb napi kötelezettségek mind hozzájárulnak a stresszes élethez, és ez megmételyezi még a jó „családi fészkeket” is. Ezen felül itt vannak megint csak az elvárások, amelyeket a szülő támaszt a gyerekkel szemben, melyek egyre inkább, konfliktusforrásként jelennek meg szinte minden család életében. Több szülő azt gondolja, hogy 5. osztálytól, ugyan úgy lehet elvárni a gyerektől a teljesítést, mint az alsó tagozatban, amikor még könnyedén tesznek eleget az iskola követelményeinek. Tizenévesen ez már egyre nehezebb: nem elég, hogy hatalmas biológiai változáson mennek keresztül, ott az évről-évre halmozódó tananyag, melynek következménye a kevesebb szabadidő, és ez egyre nagyobb nyomást gyakorol rájuk, ami miatt már borul is az egyensúlyuk. Éppen ezért, nagyon fontos a családdal eltöltött minőségi idő, a szeretetteljes légkör, az elfogadás, melyek egyértelműen segítik a gyereket „feltöltődni”.

A kortásak környezete is fokozza a stresszt!

Vitathatatlanul nagy nyomást gyakorol a tizenévesekre, hogy vélt elvárásoknak próbálnak megfelelni, társaik körében is. A korai kamaszkorban az én-kép egyre differenciáltabb. Ez abból ered, hogy egyre több tulajdonsággal, szociális-, és kognitív képességgel jellemzik magukat a serdülők. Önvizsgálatukat és önelemzésüket fokozza az a tény is, hogy a serdülőt nagyon erősen foglalkoztatja, mások mit gondolnak róla. „Aki eltér a többiektől, könnyen célponttá válhat.” Sokszor a külső ruházat, egyfajta viselkedési forma, vagy egy élethelyzet miatt nem fogadja be a gyereket egy közösség. Ennek köszönhetően, a kirekesztéstől való félelem, megfelelési kényszer felé sodorja a kamaszokat.

S, ha mindez nem elég, még a médiából is ömlik rájuk szinte minden nap, hogy milyenek ne legyenek. Arról viszont már kevés szó esik, mi lenne a követendő példa.

Nincs gyors recept arra, hogyan kell menedzselni a kamaszkort, de időben kell kezdeni a figyelmet, az odafordulást, hiszen a kamaszoknak figyelemre van szükségük, és szülői mintákra. A legfontosabb pedig, hogy tudjunk tanulni egymás viselkedéséből, abból, mit mutat számunkra a család dinamikája, a tükör, amelyet gyerekeink tartanak elénk.

S, ha az iskolarendszeren és a tanulási módszeren nem is tudunk változtatni (egyelőre), önmagunkért, gyermekeinkért sokat tehetünk!

Türelem, önismeret, kellő önkritika, azaz rengeteg munka. És nem kamasz gyerekünkön kell „dolgoznunk” – mindannyiunk érdekében -, hanem saját magunkon!

Tusa Zsuzsanna

Ifjúságsegítő, coach

Készség, képesség és személyiség fejlesztés

www.családikör.hu (ékezettel); www.mindlab.hu

Oszd meg te is!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Szólj hozzá!