Barion Pixel

Miért fontos a hazai iskolai oktatás mellett a készségek fejlesztése?

A finn iskolákban nincsenek tantárgyak, kivették az oktatásból a tananyagot. Helyette összefüggések szerint oktatnak. A diákok olyan dolgokat tanulnak, amire szükségük lehet az életben. Az az elvük, hogy a diákok mindig tudnak választani maguknak hasznos elfoglaltságot. Ezért, ha egy tanóra éppen nem érdekli, akkor olvashat, varrhat stb. helyette.

Ezzel szembe a hazai oktatás lexikális magolásra épül és nincs választási lehetőség.

Nincsenek tanórák, 6 hetes szekciók vannak, mialatt a diákok egy-egy témát járnak körül különböző szempontokból. Például a migráció témakörét vizsgálják földrajzi szempontból (honnan jönnek miért és merre mennek), történelmi szempontból (mik az előzményei, történelmi hasonlatosságai), kulturális szempontból (milyen tradícióik vannak).

Nem muszáj a padban ülni. Feküdhetnek a szőnyegen, vagy a tantermekben lévő kanapén is. Ha az idő engedi, a tanárok az iskolák mellett speciálisan kialakított amfiteátrum formájú füves részen is tarthatják az órát.

Ezzel szemben a hazai oktatásban, tantermekben ülve szedálódnak a gyerekek.

A diákok kérdéseket tesznek fel egymásnak, amire meg kell találniuk a saját maguk válaszait. A tanárok ösztönzik a diákokat az órákon belüli kommunikációra, ezért a tanórák inkább hasonlítanak egy egymást véleményeket meghallgató beszélgetéshez, mint egy klasszikus tanórához. 

Ezzel szemben a hazai oktatás, nem kíváncsi a gyerekek meglátásaira, észrevételeire, nem ad teret a vitának és nem értékeli a tévedést.

A finn oktatáspolitika szerint a diákoknak legalább annyi időt kell tölteni pihenéssel, és a családjukkal, mint a tanulással. Ezért egy diák egy napra maximum 30 percnyi házifeladatot kap, ügyelve arra, hogy lehetőleg az is olyan anyag legyen, ami felkelti az érdeklődését. Például a történelem oktatás bevett módszere, hogy a diákok interjúkat készítenek nagyszüleikkel, majd megvitatják velük a régiidők és a modern világ különbségeit.

Ezzel szemben a hazai oktatás rengeteg unalmas házi feladattal látja el a gyerekeket.

Minden tanulónak a képességei szerint kell teljesítenie a feladatokat. Együtt tanulnak az egészséges és a különböző fizikai vagy értelmi fogyatékkal élő gyerekek, egymást támogatva. Van náluk egy közmondás: „Vagy az életre készülsz fel, vagy a dolgozatodra.” Erre az egyszerű gondolatra hivatkozva, megszüntették a dolgozatírást. A tanár véletlenszerű tesztet irathat, amire nem ad osztályzatot, hanem ellenőrizni tudja, hogy melyik diák hol tart az anyagban. Az első téttel bíró dolgozatot 16 évesen írják, a gimnáziumhoz szükséges szintfelmérőt.

Ezzel szemben a hazai oktatásban irreális elvárások és értéktelen mérések vannak.

A finnek 1-től 10-ig osztályoznak és az osztályzatok nem publikusak. Ugyanakkor a jegyek nem arra szolgálnak, hogy a diákot ’minősítsék’, hanem hogy motiválják a teljesítményét és tökéletesítsék a tudását az egyéni tantervéhez képest.

Ezzel szemben a hazai oktatásban a minősítésen van hangsúly.

Az úszásoktatás azzal kezdődik, hogy mi a teendő, ha valaki fuldoklik. Háztartás-órán főzni, kötni és varrni tanulnak. Külön hangsúlyt kap az oktatásban a természetvédelem. Az informatikaórán honlap és portfolió készítés a tananyag. Az alapgondolat az, hogy képessé tegyék a diákokat arra, hogy megértsék a körülöttök folyton változó világot, és élni tudjanak benne. Semmi fölösleges adat, évszám stb.-t nem kell megtanulni, mert arra úgyis ott van az internet.

Ezzel szemben a hazai oktatás tele van fölösleges adattal, a természetórán sem látják a természetet, és az iskolai tananyag alapján, esélye sincs, hogy megértsék a világot, amiben élnek.

Kutya a könyvtárban. Vannak külön erre a célra tréningezett úgynevezett ’olvasókutyák’, akik szeretik, ha meséket, történeteket olvasnak nekik.

Ezzel szemben a hazai oktatásban, már vannak minimális lépések, mert a kutyaterápiát beengedik az iskolába. Van, ahol a pedagógus vállalja, hogy egy nyuszit tart az osztály.

Ha te is hiányolod ezeket a lehetőségeket az iskolából, fejleszd gyermekeid és a saját képességeiteket/ készségeiteket velünk a Mindlab – Családi kör játékos foglalkozásaival. Itt mindenki egyenlő esélyekkel indul és mindenki egyformán értékes. Van helye a megvitatásnak a tévedésnek és a javításnak is.

Pinczés Zsuzsa  www.családokör.hu

Oszd meg te is!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Szólj hozzá!